![]()
A brazilok szerint ez a világ legnagyobb ünnepe, melyre minden évben 300. 000 turista érkezik. A karnevál egyben verseny a legjobb szambaiskolák között. A karneváli felvonulás utcája a "Sambadron", amely 1700 méter hosszú és 60. 000 nézőnek biztosít helyet. Az előkészületek egy évig is eltartanak.
![]()
A vízkeresztet követő első hétfőnek regélő hétfő volt a hajdani neve. Megjelölése bizonyo- san magába foglalta a nagy ivás, lakomázás, áldomás értelmét, de ezen túlmenően való- színűleg utal a szerencsés évkezdésre, a ter- mékenységet, boldogságot biztosító jókíván- ságokra is, akárcsak a nyugat-magyarországi regölés.
![]()
Február 2. Gyertyaszentelő Boldogasszony
(Mária tisztulásának napja, görögül Hypapanté, vagyis találkozás; amikor a világ világos-ságát, Jézust a mózesi törvény szerint bemutatta a templomba.) A szabolcsi zsinat (1092) a kötelező ünnepek közé sorolta. A régi rómaiak Mars anyjának tisz-teletére minden ötödik esztendőben égő ![]()
Legendájában, amelyet az Érdy- és Debreczeni-kódex mond el, megmenti egy özvegyasszony fiát, aki halszálkát nyelt és már fuldoklott. Az asszony a később börtönbe került püspöknek hálá-ból ételt és egy szál gyertyát vitt.
|
|
SMILEY - GYŰJTEMÉNY
ÓVODAI - KALAUZ BABABÖRZE - KALAUZ ANYA - MAGAZIN BABASZÉPSÉGVERSENY - KALAUZ BÖLCSŐDEI - KALAUZ BABAÚSZÁS - KALAUZ BABABARÁT - KALAUZ BABARUHA - MAGAZIN BABAKOCSI - KALAUZ FARSANG - KALAUZ ![]()
A farsangi mulatságokat gazdagon terített asztalok jellemzik: sok a különféle húsukból készített leves és sült, sok az édesség; a következőkben jellegzetes farsangi ételek receptjeiből adunk némi ízelítőt.
![]()
A maszkviselésnek régi hagyományai vannak, hiszen már az ősember is viselt álarcot. Amikor a fejére tette az elejtett zsákmány bőrét, azzal a természet erőivel próbált azonosulni, az elejtett állat erejét, hatalmát így akarta megszerezni
![]() Ismét a farsang időszakában járunk, bizonyára egyre több szülőt gyötör tehát az ilyenkor szokásos dilemma: milyen jelmezbe bújjon a gyerek az iskolai/óvodai ünnepségen? A korábbi évek ötletei - bármilyen zseniálisak voltak is - értelemszerűen nem használhatók; nincs mese: megint valami újat kell kitalálni. Alábbi írásunkban ehhez próbálunk meg segítséget nyújtani néhány javaslattal. ![]()
A farsangot Európán kívül is megünneplik. Amerikában a legnagyobb múltra a New Orleans-i karnevál tekint, de a leglátványosabb a Rio de Janeiro-i, amely egy hétig is eltart.
|